Prolan Zrt. >

Hírek

Az összes hír

20 éves a Prolan

Idén ünnepelte alapításának huszadik évfordulóját a Prolan Zrt. Az 1990-ben Prolan Kft néven létrehozott vállalkozás az elmúlt két évtized alatt egy 200 főt foglalkoztató, több mint 6 milliárd forintos éves árbevételt elérő cégcsoporttá nőtte ki magát…

Ez alkalomból a Prolan június 11-én ünnepi gálaműsoron látta vendégül partnereit. A VAM Design Centerben megtartott jubileumi rendezvény elismert sztárokkal kedveskedett a meghívottaknak. Sörös Ferenc, a Prolan Zrt. elnök-vezérigazgatójának beszéde után Edvin Marton adott koncertet, amelynek vizuális gazdagságát jégrevű gazdagította. A vacsora alatt Szűcs Antal Gábor szórakoztatta a közönséget, majd az este zárásaként sor került a születésnapi torta felvágására. Másnap a cég alkalmazottai és családtagjaik ünnepelték együtt e jeles alkalmat. A budakalászi irodaépület parkjában piknikezőkkel az időjárás is kegyes volt, így semmi sem akadályozta, hogy kicsik és nagyok jól érezzék magukat a születésnapi “juniálison”. Sportversenyek, többek közt asztalitenisz és vizifoci bajnokság, és egyéb szórakozási lehetőség tették izgalmassá a délutánt, a hangulatért pedig a bohóc, a bűvész, és zenei fellépők feleltek. Ez utóbbiak közül fontos kiemelni a Prolan Szalonzenekart, amelyet a cég dolgozói alapítottak, hogy méltó módon ünnepeljék a Prolan harmadik dekádba lépését…