Elindult a PRORIS-H sötétüzeme Gyálon

2020.07.27

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a Prolan eddigi legnagyobb fejlesztése, 2020. július 20-án, 11 óra 35 perckor elindult a PRORIS-H biztosítóberendezésünk jelzőberendezési sötétüzeme Gyál állomáson.

A fejlesztés 2017 kora nyarán indult, ekkor hagyta jóvá Igazgatóságunk a fejlesztési program alapító dokumentumát. 2018. júliusában, több hónapnyi előkészítő munka után aláírtuk a MÁV Zrt.-vel azt a megállapodást, amely alapján Gyál állomáson telepíthettük elsőként a berendezést.

A 2019 októberében kezdett munkálatok során mintegy 3300 méter nyomvonalon összesen 6800 méter kábel fektetése történt meg, 10 vasúti jelzőt állítottunk fel, továbbá elkészült a kábelek beltéri kifejtése is. A vágányszakaszok foglaltságának érzékeléséhez tengelyszámlálókat szereltünk fel, és bővítettük az áramellátó berendezést is. A biztosítóberendezés egy műszerkonténerbe telepítve fogadja a vasútállomás külsőterén lefektetett kábeleket, amelyek az utazóközönség számára is látható vasúti jelzőkhöz, váltókhoz és egyéb objektumokhoz futnak.

Rengeteg teszt, vizsgálat, kisebb-nagyobb módosítás és változtatás után a MÁV Zrt. Technológiai Rendszerüzemeltetési Igazgatósága 2020. július 12-i jelentésében javasolta a berendezés sötétüzembe helyezését. Az időközben lefolytatott kezelő- és üzemeltető személyzeti oktatások és vizsgák, a Pályavasúti Területi Igazgatóság Budapest által kiadott helyi szabályozások, végrehajtási utasítások, majd a július 17-én zajlott szakmai egyeztetés alapján a MÁV Zrt. távközlési, erősáramú és biztosítóberendezési igazgatója kiadta az ideiglenes üzemengedélyt a PRORIS-H típusú jelzőberendezésre.

Biztosítóberendezési fejlesztésünk a Prolan harminc éves történetének egyik legnagyobb vállalkozása és beruházása. Nem titkolt célunk, hogy a jövő vasútfejlesztési tervei már az általunk kínált megoldások ismeretében készüljenek.