Prolan 7 milliós adománya a Vérellátónak

2020.05.06

Az idén 30 éves Prolan Zrt. 7 millió forintot adományoz az Országos Vérellátó Szolgálatnak, és további 3 milliós támogatással segíti Budakalász önkormányzatát a járványhelyzet megoldásában. Terveink között szerepel továbbá, hogy kutatói csoportokkal való egyeztetés után a cégcsoportunk elektronikai gyárának kapacitását rendelkezésre bocsátjuk szükséges eszközök gyártására.

Az idén 30 éves Prolan Irányítástechnikai Zrt. mindig kiemelt figyelmet fordított a cégen kívüli, segítséget igénylő közösségi ügyek, szervezetek segítésére.

Sörös Ferenc, a Prolan Irányítástechnikai Zrt. Igazgatóságának elnöke elmondta: „A jelenlegi válsághelyzetben sem volt kérdés, hogy amivel tudunk, segítünk. 7 millió forintot adományoztunk – a Vércsepp a Vérellátásért Alapítványon keresztül – az Országos Vérellátó Szolgálatnak, ahol ezt az összeget többek között a koronavírus-fertőzésben szenvedő, súlyos állapotú betegek speciális plazmaterápiájához szükséges vérkészítmények előállítására, az ezzel kapcsolatos ígéretes kutatások elősegítésére fordítják. Ezen felül Budakalász önkormányzatának 3 millió forintot ajánlottunk fel a járványveszéllyel kapcsolatban felmerülő költségek fedezésére, és további 10 db számítógéppel és monitorral segítettük a rászoruló diákok távoktatását.”

Cégünk felvette a kapcsolatot szakmai kutatóközpontokkal, egyetemi fejlesztői csoportokkal is. A konzultációkat követően, a Prolan Elektronikai Gyár gyártókapacitásainak egy részét igény esetén ugyancsak készek vagyunk a szükséges elektronikai eszközök készítésére átállítani, ezzel is segítve a helyzet mielőbbi javulását.

A teljes sajtóközlemény itt olvasható: Prolan_sajtokozlemeny_2020_05.pdf