A PRORIS termékcsalád nyerte el az idei Közlekedési Innovációs Díjat

2022.11.10

A Prolan Zrt. vasúti fejlesztése, a PRORIS termékcsalád nyerte el az idei Közlekedési Innovációs Díjat 

Negyedik alkalommal adták át a hazai közlekedési szakma csúcselismerésének számító, Közlekedési Innovációs Díjat. Az elismerést a vasútvonalak biztonságát garantáló PRORIS termékcsalád kifejlesztéséért és bevezetéséért ítélte oda a független szakemberekből álló bírálóbizottság Dr. Suba Gergelynek és Pecsérke Tamásnak, cégünk fejlesztési osztályvezetőinek.

A Közlekedési Innovációs Díjat a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) és a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) alapította 2019-ben. Az elismerés küldetése a közlekedésfejlesztéssel foglalkozó fiatal szakemberek támogatása, az általuk megfogalmazott közlekedési ágazat fejlesztésével kapcsolatos előremutató ötletek, innovatív kezdeményezések, tudományos elképzelések felkarolása, a közlekedési szakma utánpótlás-nevelésének, megbecsültségének támogatása. 

A közlekedési szakma csúcselismerését 2022. november 10-én este ünnepélyes keretek között adta át dr. Bozóky Alex, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója Dr. Suba Gergelynek és Pecsérke Tamásnak, a Prolan Zrt. fejlesztési osztályvezetőinek, akik a díjat a vasútvonalak biztonságát garantáló, úgynevezett PRORIS biztosítóberendezési termékcsalád kifejlesztéséért és bevezetéséért kapták. 

2022. november 10. 
Nemzetközi nagyvállalatok esetén is jelentős döntésnek számít egy több, mint 5 éven át tartó és 60 mérnököt foglalkoztató fejlesztés. A közműszolgáltatók és vasúttársaságok számára ipari automatizálási megoldásokat fejlesztő, budakalászi Prolan Irányítástechnikai Zrt. 1990-es indulásától kezdve elkötelezett a saját termékek és rendszerek iránt. Ennek jegyében az elmúlt évtizedek során jelentős hardver- és szoftverfejlesztési kapacitást hozott létre és a legmagasabb szakmai színvonalat képviselő, ún. SIL4 szintű biztonságkritikus fejlesztések kompetenciaközpontjává vált. A fejlesztőtevékenységet saját elektronikai gyártás is kiegészít, így válnak termékei teljes mértékben a magyar ipar eredményeivé, magyar mérnöki hozzáadott érték megtestesítőivé, amely tudásban és árazásban egyaránt képes állni a versenyt a nemzetközi vállalatok kínálatával.

PRORIS termékcsalád

A biztosítóberendezések célja, hogy garantálják a vonatok biztonságos, forgalmi szabályoknak megfelelő, menetrend szerinti közlekedését. A PRORIS biztosítóberendezési termékcsalád fejlesztése a hazai vasút igényein alapul, és a Magyarországon működő vasúttársaságok követelményeinek megfelelve készült el. Innovációja többek között abban rejlik, hogy ez az első olyan magyar fejlesztésű termékcsalád, amely könnyen illeszthető már meglévő, működő központi forgalomirányítási rendszerekhez.  Széles körben alkalmazható, könnyen paraméterezhető, akár a vasúttársaságok által is. Ez utóbbi a vasúti infrastruktúra üzemeltetők kifejezett igénye, amelyre azonban a korábban elérhető technológiák és üzleti modellek nem adtak lehetőséget.

A fejlesztés során alkalmazott korszerű technológiák (modellvezérelt fejlesztés, többszintű szimulációs rendszerek, a modern autóiparban elterjedt biztonsági mikroelektronika alkalmazása) a fejlesztési idők csökkenését, a hozzájuk kapcsolódó modern biztonsági és megbízhatósági eljárások alkalmazása pedig a biztonság növelését eredményezték. Ennek is köszönhetően a PRORIS termékcsalád a vasútvonalak, illetve a vasúti forgalom biztonságát korszerű és gazdaságos módon képes biztosítani. Ez elsősorban azt jelenti, hogy telepítése esetén külön beruházás nélkül megvalósítható a vasútvonal távvezérlése is, a karbantartást az innovatív diagnosztikai rendszer révén a vasútvállalatok szakemberei is képesek elvégezni, az ehhez szükséges tudást elsajátítani.

A Prolan célkitűzése az volt, hogy a magyar vasúti szakmai régi igénye és vágya teljesülni tudjon, tehát a feladat vonzerőként hatott a hazai szakemberek számára. A Budapesti Műszaki és Gazdaság-tudományi Egyetemmel szoros partnerségben induló fejlesztés célja és eredményessége a szakmai körökben már ismert volt, hiszen az elmúlt két évben jelzőberendezésként helyet kapott már Gyál és Babócsa állomásokon, majd pedig a frissen létesült, korszerű East-West Gate fényeslitkei konténerterminálon.
A három magyarországi vasútállomáson már üzembe helyezett biztosítóberendezés kifejlesztésével és bevezetésével a fejlesztők olyan megoldást adtak a hazai vasút ismert és a jövőben várhatóan felmerülő igényeire, amely által a vasúti közlekedés tervezhetősége, biztonsága és hatékonysága jelentősen javulni képes költséghatékony, ugyanakkor modern eszközök telepítésével.

Sajtókapcsolat:
Pittlik Panna
Marketing és kommunikációs munkatárs
M: 06-30-538-2885
pittlik.panna@prolan.hu

Prolan Irányítástechnikai Zrt. 
2011 Budakalász, Szentendrei út 1-3.
További fényképek és leírások: www.prolan.hu

 

További hivatkozások a témában:

https://nemzetiutdij.hu/hu/hirek/kid-2022-dijatado

 

https://trans.info/hu/a-biztonsagos-kozlekedest-garantalo-vasuti-fejlesztes-nyerte-az-idei-kozlekedesi-innovacios-dijat-312924

 

https://iho.hu/hirek/a-biztonsagos-kozlekedest-garantalo-vasuti-fejlesztes-nyerte-az-idei-kozlekedesi-innovacios-dijat 

 

https://autoszektor.hu/hu/content/biztonsagos-kozlekedest-garantalo-vasuti-fejlesztes-nyerte-az-idei-kozlekedesi-innovacios

 

https://www.origo.hu/gazdasag/20221110-kiosztottak-az-idei-top200-dijakat-es-megjelent-a-magyarorszag-legnagyobb-cegeit-osszesito-evkonyv.html

 

https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2022/11/figyelo-top200-az-otp-bank-nyrt-lett-az-ev-vallalata

 

https://www.szon.hu/helyi-gazdasag/2022/11/az-otp-bank-nyrt-lett-az-ev-vallalata-2