Első az első Prolan robot

2020.02.26

A Faketelen Taxi csapata idén először képviselte a Prolant a BME VIK RobonAUT 2020 robotversenyen, ám nem először épített olyan autonóm járművet, amivel megszerezte az első helyet.

Gugolya Zsanett, Láncz Gergő és Sárközy Balázs kollégáink a tavalyi győzelem után az idén egy gyári autó átépítése helyett végül egy teljesen újat terveztek. Az autóba 14 mikrokontroller, 12 motor, egy SBC (Rasberry Pi 3 B+), és teljesen egyedi mechanikai alkatrészek kerültek. A járgány integrált hajtáselektronikát kapott, így nyomatékvektorozással növelték az autó kanyartempóját. Az újításokkal, a hardvertervezéssel, és minden egyes mechanikai megoldás részletes kidolgozásával nem csak a korábbiakat messze felülmúló mechanikai platformot sikerült megalkotniuk, hanem a RobonAUT történetének messze legbonyolultabb és legmerészebb konstrukcióját.

A futam két részből áll, egy ügyességi és egy gyorsasági fordulóból. Mindkét feladat során egy padlóra ragasztott vonalat kellett követni. Az ügyességi pálya egy labirintus, ahol a cél egy előre ismeretlen pálya összes vonalszakaszának bejárása. A gyorsasági pályán a lehető leggyorsabban kell végighaladni egy 50 méter hosszú körön. Az idei versenyen a Prolan robot maximális pontszámmal teljesítette a feladatokat.

A Faketelen Taxi csapatának megoldásait a verseny szponzorai a helyszínen nagy érdeklődéssel figyelték, hiszen a felhasznált technológiák alkalmazása a piacon jelenleg autonóm robotokat kínáló gyártók megoldásaival megegyező színvonalúak.

Ezúton is gratulálunk kollégáink kiemelkedő teljesítményéhez és magabiztos győzelméhez.

A versenyről készült összefoglaló: https://www.youtube.com/watch?v=nJ58sID4mxQ

A részletes eredmények: http://robonaut.aut.bme.hu/2020/02/13/robonaut-2020-eredmenyek/

A versenyen készült fotók: https://spot.sch.bme.hu/photo/2020/20200215_robonaut/