Gyakornok / Attila
Attila
programtervező informatikus
Milyen út vezetett a Prolanhoz? Hol hallottál először rólunk?
Szerencsés véletlen találkozásnak köszönhetően ismertem meg a vállalatot. Az egyetemi csoporttársaimmal részt vettünk az ITPiknik rendezvényen, ahol szakmai gyakorlatos helyet kerestek a többiek. Az eseményen észrevettem egy „vonatos” standot, ez felkeltette az érdeklődésem és beszélgettem az ott lévő kollégákkal. Végül itt töltöttem a nyári szakmai gyakorlatomat és ennek már több, mint 2 éve.
Mit tanulsz az egyetemen?
Az ELTE programtervező informatikus karán szereztem meg a BSc-s diplomámat, a mesterképzést pedig nemrég kezdtem el az autonómrendszer-informatikus szakon. A szakmai gyakorlaton megszerzett tapasztalat segített az alapszakos egyetemi tárgyak teljesítésében. Remélem, hogy amit most tanulok a mesterképzésen azt itt tudom majd kamatoztatni.
Mivel foglalkozol a vállalatunknál?
A Szoftvermodellezési és toolfejlesztési osztályon dolgozom. A munkám nagy részében a ProrisCAD nevű szoftverünket fejlesztem tovább, ami egy „rajzolós” program. Az osztályunk által fejlesztett programban először megrajzolom a vasútállomást, majd megtervezem hozzá a vasúti biztosítóberendezést is. Elsőre nem tűnhet annyira izgalmasnak, de mindig találkozom kihívásokkal, újdonságokkal a fejlesztés során, és nagy felelősséggel is jár.
Hogy érzed magad a csapatban?
A mi osztályunk néhány éve elkezdett agilisan működni, így vannak napi stand-upok és 2 hetes sprintek is. Az együttműködés és a segítségnyújtás kiemelten fontos a csapattagoknak. Munkán kívül is szoktunk közös programokat szervezni, amiket a vállalat is támogat. Eljárunk többen squasholni, rendszeres csapatépítések is vannak. A közvetlen felettesem nem csak egy főnök, hanem egy elhivatott és támogató szakember, jó példát mutató vezető.
Miért ajánlanád másoknak ezt a munkahelyet?
Mindenki befogadó, segítőkész. Nem éreztem azt, hogy csak „egy” gyakornok vagyok, hanem már az elejétől kezdve megbíztak bennem és a tudásszintemnek megfelelő feladatokat kaptam, így sokat is fejlődtem. Nem csak új kollégákat ismertem meg, de új barátokat is szereztem.