Gyakornok / Bence

Bence
villamosmérnök

Honnan hallottál a Prolanról?

A szakkollégiumból több ismerősömtől hallottam korábban a cégről, ők meséltek az érdekes feladatokról és a jó munkakörülményekről, kollégákról. Ezek alapján jelentkeztem, amikor szakmai gyakorlatot kerestem, majd pedig maradtam diákként a Prolannál.

Milyen feladataid vannak?

Beágyazott Linuxszal foglalkozom a munkám során, ami a szakmai érdeklődésemmel is egybeesik. Az egyik sikeres projektem volt a C-RTU-hoz kapcsolódó hálózati időszinkron megjavításában való részvétel.

Hogyan látod a Prolant?

Nagy tudású, erős képességű kollégák dolgoznak itt. A több generációval való együttműködés gördülékenyen működik. Az idősebb, tapasztaltabb kollégák is nyitottan állnak az új ötletekhez. Tudjuk egymást segíteni a kölcsönös támogatással.

Milyenek az osztályotokon a hétköznapok?

Jó hangulatban telnek a hétköznapok, hamar befogadtak a csapatba. Több különböző projekten is dolgozunk, jól működik a tudásátadás és ha kell, tudunk egymásnak segíteni. A csapat összetartását segítik a különböző csapatépítők, mint a kirándulások, illetve a közös ebédelések.

Ajánlanád-e te is az ismerőseidnek a Prolant?

Igen, hiszen jó a társaság és sok az izgalmas a feladat. Sőt, már ajánlottam is, és azóta itt is dolgozik már.